Irány Kína

március 21, 2011 | kategória: Edzés Interjú | írta: Kriszta

nincs komment

Mozgalmas hónapok után, nincs megállás Fucsovics Márton az NYVTC kiválósága számára, hiszen a hónap végén újra Kína felé veszi az irányt. A két horvátországi future torna, valamint a ciprusi Davis Kupa debütálás után közel három hét edzés várt Marcira, amely még jelenleg is zajlik Mur-ban a First Line Tennis Akadémián.

Nagyon élvezem az edzéseket, bár elsősorban a kondira koncentrálunk és kevesebbet teniszezünk. Délelőtt és délután is erősítünk, gyorsító lábmunkákat végzünk és futunk. A fizikai állapotomon szeretnék sokat javítani és úgy érzem, hogy jó úton haladok, az ázsiai túrára már sokkal fittebb leszek, mint az elmúlt hónapban voltam.

Körülbelül két, két és fél órát teniszezünk egy nap, inkább a szintentartás és a labdatartás gyakorlása a cél, valamint sokat szerválok, hiszen Kínában nagy szükségem lesz a jó adogatásokra, amely fél sikert jelent egy mérkőzésen. A következő héten pár nap pihenőt kapok, aztán indulunk Ázsiába, ahol a két tízezres verseny előtt még edzek másfél hetet. Nagyon élveztem a januári versenykörutat, így szívesen térek vissza ismét Kínába.-mondta Marci.

A sűrű edzésprogram és a versenyek között a tavalyi wimbledoni bajnoknak még maradt ideje arra is, hogy Párizsba utazzon az egyik szponzorához.

Két napot töltöttem a francia fővárosban, ahol a Tecnifibre forgatott velem reklámfilmet. Tulajdonképpen a forgatást már tavaly New York-ban elkezdtük és ez a párizsi volt a második állomása a filmnek, amely egy napomat mutatja be a városban. Teniszeztem Sebastian Levie-vel, majd kocsikáztam egy Chevy Camaro-val, végül pedig miniteniszt játszottam a Pont Des Arts hídon, amelyet a szerelmesek hídjaként is emlegetnek. Nagyon izgalmas és szép nap volt, élveztem a forgatást, remélem minél hamarabb látható lesz a kisfilm.-nyilatkozta Marci.

Ezúttal Marci a menedzserével utazik az ázsiai versenyekre, nem csatlakozik a csapathoz más játékos,

Március végén indulunk Shanghaiba, ahol közel 10 napot maradunk. Marci egy helyi klubban fog tudni felkészülni a két kínai 15000 dolláros future versenyre, amelyek Chengdu-ban kerülnek megrendezésre. Ígéretünk van szabadkártyákra, de az sem baj, ha nem jön össze, a cél, hogy Marci minél több meccset játsszon.”-mondta Joó György a játékos menedzsere.

  • del.icio.us
  • Facebook
  • Twitter
  • Digg
  • StumbleUpon
  • Yahoo! Bookmarks

Légy az első!

Szólj bele!