Marci elődöntős Mengziben

január 21, 2011 | címkék: | kategória: Future | írta: szon.hu

3 komment

Fucsovics Marci a finálé már a kapujában, miután a brit Joshua Milton feladta a küzdelmet a magyar fiú 6:3-as vezetésénél. Marci elődöntőt játszhat Kínában, ahol a viadal első kiemeltje vár rá szombaton, magyar idő szerint hajnalban.

Elődöntőt játszhat Fucsovics Márton a kínai Mengziben! A nyíregyházi teniszező a 15 ezer dollár összdíjazású ITF-future-torna pénteki negyeddöntőjét sikerrel abszolválta a brit Joshua Milton (390. a világranglistán) ellen. Illetve úgy pontos a megfogalmazás, hogy Marci a győzelem felé haladt, amikor a verseny negyedik kiemeltje vállsérülés miatt feladta a küzdelmet. Mindez azonban semmit nem von le a siker értékéből, emlékezhetünk rá, hogy a múlt heti viadalon a főtáblára jutás előtt csúszott el hasonló banánhéjon az NYVTC 18 esztendős játékosa.

Nemcsak az idő, a kezdés is borús volt a kétszeres junior Grand Slam-bajnok számára, hiszen nyomban elvesztette adogatójátékát. Igaz, ezután egyből visszabrékelt, majd az angol ellenfelének meghúzódott a válla a saját maga második szervagémje közben, ezzel együtt 2:1-es előnyre tett szert. Innentől kezdve viszont beindult a Fucsovics-henger, amely 5:2-ig nem állt le, a szépítést követően pedig 6:3-mal abszolválta az első játszmát a magyar fiú. A folytatásra már nem került sor, Milton feladta a küzdelmet.

A döntőbe jutásért a viadal első kiemeltje, a világranglista 317. helyén álló Zsang Zse lesz Marci ellenfele. Ő az elődöntőben a magyar fiú párosbeli partnerét a horvát Ante Pavicot (511.) verte két szoros szettben 7:6, 7:5-re. Időközben Fucsovicsnak már a következő ázsiai turnén, a kambodzsai viadal selejtezőjében lenne jelenése, de a mengzi elődöntő keresztülhúzta a számításokat. Édes teher ez, a memendzsment azon dolgozik, hogy Marcinak ott is legyen helye a főtáblán. Az elődöntő sikeres megvívása esetén mindez automatikussá válna.

  • del.icio.us
  • Facebook
  • Twitter
  • Digg
  • StumbleUpon
  • Yahoo! Bookmarks

3 komment


  1. brigo

    jan 29. 2011

    grautálok az elődöntőhöz! Kicsit le vagytok maradva a hírekkel

    Válasz

  2. sel

    jan 25. 2011

    Mármint a kambodzsai főtáblára.

    Válasz

  3. sel

    jan 25. 2011

    Grat az elődöntőért.

    Most akkor 8, vagy 10 pont jár az elődöntőért?
    Látom, Marci nem került fel a főtáblára. Mi lesz a következő verseny?

    Válasz

Szólj bele!